A mai nap margójára

Vágyakozás

Mit mondhatnék neked te imádott Édes,
Hogy szavam ne legyen számodra kétes?
Miből bizton tudhatnád, mennyire vágylak,
S jobbomon szeretnélek tudni párnak.

Lennék hétköznapodban a biztos támasz,
S ki nem mondott vágyaidra a válasz,
Reggeli kávéd mellé első falat étek,
S esténként az oly annyira édes vétek.

Lennék napsugár, mely bőrödön fénylik,
S mosoly, mely ajkaid szegletében sejlik,
Hajadat lágyan borzoló tavaszi szellő,
S boldogság záporát rád hullajtó felhő.

Lennék szép vers, mely csakis hozzád szólna,
S a papír, mely vár ezen sok szép szóra,
Formás testedre lágyan simuló selyem,
S szomjadat oltó forrás egy titkos helyen.

Lennék folyton téged fürkésző szempár,
S hű árnyékod, mely minden sarkon megvár,
Egy téged magasztaló örömóda,
S egy album, mely ácsingózik a fotódra.

Lennék örökkön izzó csók ajkadon,
S leheleted, melyet ott hagysz az ablakon,
Értő fül, mely szomjazza minden szavad,
S az orrodat csiklandozó finom illat.

Lennék a fénylő zöld igéző szemeidben,
S pihenő fej puha párna kebleiden,
Kedves szó, mely lelked lágyan simogatja,
Szerelmes szív, mely tiédet hívogatja.

De mondd, te annyira imádott Kedves!
Kell-é ennyi szó, és ennyire lelkes,
Semhogy leülsz ide szemben velem,
S meghallgatod mit súg szerelmes szemem?

Kecskemét, 2014. január