Lukács Miklós alkotói oldala: Fordulópont Google+

2014. szeptember 7., vasárnap

Fordulópont

A vágyat senki se tudja magához édesgetni. Vagy megvan a nőben, ami kiváltja, vagy nem. Vagy ott vibrált már az első tekintetben, vagy sohase létezett. Vagy azonnal érezzük a szexuális érdeklődést, vagy nem érzünk semmit.
Marguerite Duras


Gustav Klimt - A csók


Sokan vallják, hogy minden az első találkozásnál dől el. Amikor először áll férfi és nő egymással szemben, először látják egymást (fizikai valójukban), amikor először hallják egymás hangját (nem telefonon), először érintik egymást (kézfogás). Azt mondják, hogy akkor derül ki, megvan-e a szikra, az a kis plusz, vagy nevezzük, ahogy akarjuk, ami aztán beindítja a lavinát. Kellett egy kis idő, amíg én is felismertem ezt, és aztán szem előtt is tartottam amikor ismerkedési fázisban voltam.
Egy idő után viszont rájöttem, hogy van még valami ami sokkal inkább számít. Persze, maga az első találkozás, azok a dolgok amiket az előbb írtam, az mind nagyon fontos. De van valami, ami sokszor az első találkozás alkalmával történik meg – vagy épp nem –, és igazán számít.
Tudod mi az?
Az első csók.
Igazából ott dől el minden.
Ott dől el, hogy van-e vágy. Ott dől el igazán, hogy beindulnak-e a hormonok, vagy sem, hogy egyáltalán  van-e értelme a folytatásnak, vagy sem. Ha az első csóknál nem indul be semmi, akkor lehet erőltetni a továbbiakat, de sok értelme nincs, mert később csak ritkán indulnak be a kívánt folyamatok. (Mármint ami a párkapcsolatot illeti, mert barátság még lehet a dologból, ugye.)
Kell, hogy meglegyen a vágy, ennek pedig leggyakoribb megnyilvánulási formája a csók. Egy csókban benne van minden. Bene van a másikhoz fűződő viszonyunk, van benne szenvedély, van benne simogatás, van benne harc, van benne türelem, van benne uralkodás, van benne alázat, van benne figyelem és van benne játék.
És akkor már hadd menjek egy kicsit tovább, mert hát az első csókból lehet következtetni, hogy milyen lesz a szex. Hogy egyáltalán jó lesz-e. Hozzátenném, én most szex alatt nem azt a fajta aktust értem, ahol elsősorban a fizikai kielégülés a cél, hanem azt, amikor két ember lelkileg is egyesül. Nyilvánvalóan a hormonok, a szex, csak egy része annak, amitől jó lesz egy kapcsolat, de abban nyugodtan egyetérthetünk, hogy fontos része.
Egy biztos: az első csók megmutatja a két ember viszonyát, kapcsolatát a továbbiakra nézve.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése