Stégen
Ülök a stégen, s lógatom a lábam,
két hattyú úszik el boldogságos nászban,
napsugarak tükröződnek megvadult táncban,
csókod íze itt olvadozik még számban.
Pedig távol vagy tőlem, Kedves, nagyon,
mikor láthatlak, ölelhetlek újra vajon?
Lényedet lehunyt szemmel magam mellé csalom,
utánad rezeg bennem minden egyes atom.
 |
| Stég |
A vers megtalálható a Poet.hu gyűjteményében itt.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése