Azt hiszem

Azt hiszem
Pilinszky után (nem annyira) szabadon


Azt hiszem, hogy megszerettelek,
te elküldtél, én mégis megkerestelek.
Boldog szívvel mosolygok azon, hogy élsz,
s csodálkozom, hogy te vajon mitől is félsz?
A tér s az idő gátat emel közéd-közém,
s a sors által megannyi cselszövény
akadályként folyton fölibénk tornyosul,
de tudom, a végén majd mind elkorcsosul,
mert úgy hiszem, valahogy mi összetartozunk,
s együtt messzire elkalandozunk.
Szavakból rímekkel megverseltelek,
de ha így megy tovább, el kell, hogy engedjelek...
Pedig álmomban lelkedet már nem rejtetted,
s végül kezed boldogan kezembe tetted.

Kecskemét, 2015. május

Az eredeti vers elolvasható itt.