Itt van az ősz...

S bizony, szép most is, mint mindig, énnekem.

   Elnézést, hogy Petőfi gondolatával, kissé hatásvadász módon indítottam az írásomat, de nem véletlen, hogy eme ismert verséből kölcsönöztem.

   Egyrészt, mert csakúgy, ahogyan Petőfi számára, számomra is szép ez az évszak.

   Nyilván most nem arra gondolok, amikor napokig, hetekig nem látni a napot, és szinte megszakítás nélkül esik az eső. Vagy legalábbis annyira csepeg, hogy ernyő nélkül már ne lehessen az utcára menni. És ha még a szél is fúj hozzá... Arra sem, amikor a reggeli dér lecsapódik és ráfagy mindenre, és csak némi kaparászás után tudod a kocsid szélvédőjéről eltüntetni. Sem arra, amikor a reggeli köd, vagy sokkal inkább szmog üli meg a várost, és nem is nagyon tágít egész nap. És arra sem, amikor minden szürke és egyhangú, semmi szemet gyönyörködtetőt nem hoz a napunkba.

   Nem erre gondoltam. Sokkal inkább arra az őszre, amelyikben a hűvös idő ellenére, arcodat a nap felé fordítva, érzed éltető melegét - ha mégoly gyengéden is. Sokkal inkább arra az őszre, amikor reggel a lecsapódott vékony párarétegen megcsillan a felkelő nap sugara, és aztán el is illan ugyanezen sugarak későbbi leszármazottjaitól. Sokkal inkább arra az őszre, amikor a reggeli ködön átsejlik a felkelő nap sugara, és aztán lassan el is enyészik, nem marad egész napra. Sokkal inkább arra az őszre, mely a sárga, a barna és a vörös ezer árnyalatában pompázik. Meg arra, amikor az erdőt járva a tüdődet átitatja a friss levegő, s noha tele van a lehullott és immáron rothadó levelek semmihez sem hasonlító szagával (vagy mondjak inkább illatot?), kellemesnek érzed ezt az illatot.

   Sőt, odaillőnek érzed ezt az illatot, mert az ősz az elmúlás évszaka. Legalábbis ezt mondják. Valahol igazuk van azoknak, akik ezt vallják, mégis... Nem is annyira az elmúlásról, sokkal inkább a pihenésről, az erőgyűjtésről szól ez az időszak, vagyis annak kezdetéről, a felkészülésről. A természet nem pusztul el, csak nyugovóra tér. Eldobja, leveti a feleslegessé vált köntösét, hogy aztán tavasszal, a téli pihenő után, újat magára öltve ismét pompázhasson. Az állatok jó része bevackolja magát és elszenderedik, hogy aztán a hosszú álom után friss erőtől duzzadva újra dologhoz lásson.

   (Azon gondolkodtam, vajon mit tesz ilyenkor ősszel, majd télen az ember? Semmi ehhez foghatót. Többé-kevésbé minden megy tovább a szokásos kerékvágásban, mindenki rohan a dolga után. Mennyire eltávolodtunk már a természettől...)

   Nos, egy ilyen őszi reggelen készült az alábbi fotó is.

Őszi bokeh

   A fotó nem friss, kb. egy éve készült Egerben, egy néhány napos kiruccanás egyik reggelén. És itt jön egy másik momentum, amivel kapcsolódik az írásom Petőfi verséhez: az utolsó két versszakban "belép" valaki a képbe, és ha bár a képen nem jelenik meg, én sem voltam egyedül azon a reggelen, amikor a kép készült. Mindkettőnket elkísért a Kedves. Pontosabban engem nem kísért, hanem együtt töltöttük azt a pár szép napot a hősök városában.

   Szerencsénk volt, mert szép időnk volt. Semmi egész napos szürkeség, csöpögő eső, szmog ésatöbbi. Szépen sütött a nap - néha azért beborult -, ha hajnali köd volt is, mire felkeltünk, már szerteoszlott, a mindenre lecsapódó pára hamar tovatűnt, szélcsendes idő volt, s a napnak még éreztük az erejét az arcunkon.

   Érdemes hasonlóan szép napon kirándulni egyet, vagy meglátogatni valamelyik kedvenc helyünket, városunkat. Nekem például egyik kedvencem Balatonfüred. Sokan el sem tudják képzelni, hogy mennyire más ilyenkor a város. Nem, nem kihalt. Nagy a nyüzsgés a parton. Igaz, ez nem a nyáron megszokott forgatag, de mégis... Megvan a maga egyedülálló hangulata. Az emberek már kabátban, esetleg sállal a nyakukban sétálnak a parton, de szeptemberben, sőt még októberben, melegebb napokon még ezek nélkül is akár. Etetik a hattyúkat, sétálnak a kavicsos sétányon, vagy kissé hűvösebb napokon már takaróba burkolózva ülnek a kávézók teraszán, és jobbára teájukat forró csokijukat, kapucsínójukat kortyolgatják a lemenő nap utolsó sugaraiban.

   S itt van az ősz megint... Már egy ideje itt van. Megint vannak ilyen szép napok. Csak észre kell venni...