Csukott szemmel a hátamon fekszem az ágyban. Különböző zajok furakodnak el hozzám a félhomályban, ezeket fülelem.
Eső kopog az ablakpárkányon. Egy autó húz el a ház előtt – hallom ahogyan keresztülhajt egy tócsán. Kicsivel később egy férfi és egy nő a kelleténél hangosabb vitatkozását hallom. Érteni nem értem, de nyilván valami családi nézeteltérés.
Erről eszembe jut, hogy mi alig szoktunk veszekedni. Néha van közöttünk nézeteltérés, persze, de parázs viták nem.
Ezen gondolat kapcsán figyelmem lassan közelebbi zajokra fókuszál.
Hallom, hogy csobog a víz a szomszédos fürdőszobában. Lelki szemeim előtt látom, ahogy bekeni magát tetőtől talpig, majd leöblíti a habosra dörgölt tusfürdőt, miközben óhatatlanul a haja is vizes lesz. Pár perc múlva abbamarad a víz csobogása.
Kiszáll a kádból – közben nyikordul egyet a nedves lába a kád alján.
Szárazra dörgöli magát. Azt is hallom, ahogy suhog a törölköző. Miután végzett, a tarkóján a nedved szőke fürtjeit is – ősz van, hűvösek már az éjszakák.
Aztán kis csönd következik – csak időnként egy-egy apró nesz. Tudom, hogy most van soron az esti szertartás – többek között lemossa arcáról a smink maradékát, bekeni éjszakai krémmel. Végül kicsit szemléli magát a tükörben. Nézi a kis ráncokat a szeme sarkában. Tudom, hogy zavarják, de engem egy cseppet sem. Nekem ezekkel együtt szép.
A hosszabb viszonylagos csöndet a pohárban megcsörrenő fogkefe töri meg. Kicsit folyik a víz, majd hallom, ahogy a fogkefével a fogait súrolja. Megint csobog a víz, megint csörren a pohár, majd ez a zaj is elhal.
Kattan a villanykapcsoló. Mezítelen lábbal nesztelen topog a lakásban, csak a parketta roppan egyet.
Csak pár lépés, és máris bent van a szobában. Suhog a takaró, nyikordul egyet az ágy, miközben bebújik mellém. Párnáját a vállam mellé igazítja, lekapcsolja az olvasólámpát, végül befészkeli magát mellém, fejét a nyakam és a vállam közti ívbe illeszti, jobb karját a mellkasomra fekteti.
Jobb karom a nyaka alatt átdugva, így kissé át tudom ölelni.
Beszívom bőrének és hajának illatát. Kicsit megborzong ahogy ujjaim a karját csiklandozzák. Kuncog egyet mellé, ami engem is mosolyra fakaszt.
Összenézünk, és szokásos "Jó éjt!"-puszit váltunk.
– Jó éjt! – mondjuk is ki hangosan. Ez a szertartás amolyan üzenetféle is egymás felé: "még mindig szeretlek".
Visszafordul – újabb kis fészkelődés.
Érzem testének melegét, hallom is, és karom alatt érzem is a lélegzését. Önkéntelenül veszek egy nagy levegőt, és hosszat sóhajtva kifújom.
Közben ismét átjár az érzés, ami ilyenkor mindig. Mennyire más, mint előtte bárkivel.
Ez a nap fénypontja. Mérhetetlen nyugalom árad szét ilyenkor bennem. ..és bizonyosság. Bizonyosság, hogy megérkeztem, jó helyen vagyok. Mindig erre a nyugodt érzésre vágytam.
Az a bizonyos hazaérkeztem-érzés...
Kinyitom a szemem, és hirtelen eljut hozzám az ereszen kopogó esőcseppek halk zaja.
Ősz van, hűvös az éjszaka.
A hátamon fekszem.
Mozdítom a kezem, de csak a levegőt markolja.
Elfordítom a fejem, hogy az ablakon árszűrődő holdfény sugarait követve a párnára vessem a tekintetem.
A párna üres.
Fejének lenyomata még mindig ott van, tisztán kivehető rajta.
Ha közelebb hajolok, talán még érzem az illatát.
De ő nincs itt. Máshol jár...
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése