Kiválasztottam egy asztalt a teraszon, és háttal az étterem portáljának letelepedtem. Kellemes nyári estére számíthattunk, így semmi nem indokolta, hogy bemeneküljünk az épületbe. A pincér jött, érdeklődött, hogy mit hozhat, de kértem, jöjjön vissza később, mert várok még valakit.
Várakozás közben az utcán sétáló embereket figyeltem, és próbáltam minél előbb felfedezni őt a forgatagban. Fokozódott a nyüzsgés az utcán, ahogy közeledett az este. Bár a hőség még nem igazán akart enyhülni, egyre többen vették nyakukba a várost, hogy valami szórakozási lehetőség után nézzenek. Egy fiatalokból álló csoport vonult el előttem hangos nevetgélés közepette. A nevetésük még sokáig hallatszott még az után is, miután eltűntek a látómezőmből.
Aztán egyszer csak megpillantottam őt az emberek között az étterem felé lépdelve. Már messziről kiszúrtam, lévén elég feltűnő jelenség. Egy pillanatig tanakodtam, mitévő legyek, elé menjek-e, vagy várjam meg, mert ha felállok, előfordulhat, hogy mások leülnek az asztalhoz. A teraszon volt még elég szabad asztal, ezért úgy döntöttem, elé megyek.
Pár másodperc múlva ott is álltam szemben vele.
– Szia – köszöntem rá.
– Szia – köszönt meglepetten, és az arca felderült. – Te is most érkeztél?
– Csak pár perce várok – feleltem.
– Ó, akkor mégis elém jöttél? – kérdezte újra mosolyogva.
– Igen, de csak pár métert – feleltem.
– Erre egyáltalán nem számítottam. Sőt, az igazat megvallva, megfordult a fejemben, hogy esetleg el sem jössz.
– Valóban? Miért?
– Hát tudod, van jó pár rossz tapasztalatom...
Nem nem folytatta, de nem is kellett, értettem, miről beszél.
Pár percet még álltunk ott a forgatagban, és ismerkedtünk. Kicsit furcsa volt számomra, mert noha minden ismerkedés más és más, ez mégiscsak egészen szokatlan helyzet volt. Néhányan a mozgó embertömegből meg is néztek minket, de nem törődtem a fürkésző tekintetekkel.
– Hölgyem, szabad a karját? – kérdeztem aztán kissé színpadiasan, és melléállva a karomat nyújtottam.
– Hát persze – felelte nevetve, és belém karolt.
Ahogy megindultunk szorosan egymás mellett az étterem terasza felé, egy fuvallat felém sodorta a parfümje illatát. Nem tudtam volna megmondani, milyen márka, mindenesetre kellemesen könnyed illat volt, ami abszolút illett a személyéhez. Ugyanúgy mint az a fehér bokáig érő könnyű nyári ruha, melyet viselt. Minden egyéb kiegészítője is fehér volt. Így, talpig hófehérben, olyan benyomást keltett, mint egy földre szállt angyal.
A személyiségében is volt valami angyali, olyan, amitől egyből kitűnik az átlag emberek közül. A kedves mosolya, a lágy – tegyük hozzá: szexi – hangja, a mozdulatai, és a szelíd, visszahúzódó viselkedése. El nem tudtam volna róla képzelni, hogy hangoskodva, kirívóan viselkedne valaha. Nem is volt szüksége efféle eszköztárra, az emberek jó része e nélkül is felfigyelt rá.
– Éhes vagy? – kérdeztem, miután leültünk az általam korábban magára hagyott asztalhoz.
– Igen, nagyon – felelte mosolyogva.
– Akkor vessük magunkat a prédára! – mondtam..
Szó szerint tételesen átnéztük az étterem kínálatát, majd leadtuk a rendelésünk a pincérnek, aki közben kihozta a kért italokat is.
Míg vártuk az ételt, elkezdtünk beszélgetni a munkánkról. Aztán, amikor kihozták a vacsoránkat, így az ételekre, a főzésre terelődött a szó, onnan meg nyaralásra, családra, és így tovább.
A desszert után még egyikünknek sem akaródzott indulni, így hát egy darabig még beszélgettünk az étterem teraszán – egy éppen akkoriban futó sorozatot elemeztünk ki, melyet mindketten rendszeresen néztünk.
Az utcán a késői időpont ellenére még nagy volt az élet. Sok szerelmespár is andalgott összeölelkezve vagy kézen fogva. Ezen felbuzdulva, beszélgetés közben aztán én is előrecsúsztattam a kezem, és az övére fektettem. Váratlanul érte, kissé össze is rezzent, de a kezét nem húzta el, ami egyértelműen jó jel volt. Aztán a kezeink elkezdtek önálló életet élni, tapogatták, cirógatták egymás, néha fáradtan összeölelkeztek, hogy aztán kipihenten újra kezdjék a korábbi játékukat.
– És...? Mik az eddigi benyomások rólam? – kérdezte egyszer csak.
Röviden összefoglaltam a róla kialakult képet, aztán visszadobtam neki a labdát.
– Hm... – töprengett el egy röpke pillanatra. – Hát, a levelezés és a csevegések alkalmával egy nagyon szimpatikus férfi képe kezdett kirajzolódni előttem. A hangod is megtetszett, mikor először beszéltünk. – kis szünet után még hozzátette: – És a személyes találkozóval sem sikerült elrontanod a képet.
– Neeem? – kérdeztem kissé elnyújtva, csalódottságot mímelve. – Puff neki! Ezek szerint lesz folytatás?
Elvigyorodott, és azt mondta:
– Hát, bármilyen folytatás kedvemre való volna... – hagyta sokat sejtetve befejezetlenül a mondatot.
Ez a kijelentése eléggé meglepett. Az addigiakat tekintve fordítva szoktak ezek a dolgok lezajlani, és arra végképp nem számítottam, hogy ilyen lazán és nyíltan feldobja a labdát. Főleg, hogy mint mesélte, elég sok rossz tapasztalatot sikerült összeszednie. Nem is tudtam hirtelen mit reagálni, mert ez az egész helyzet nagyon szokatlan volt számomra. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen lánnyal közelebbi ismeretségbe keveredjek, és hogy ennyire másképp viszonyuljak hozzá, mint másokhoz korábban.
Azon morfondíroztam beszélgetés közben, hogy ez csak azért van-e, mert nagyon más, mint a többiek, vagy többről van-e itt szó? Már maga az, hogy ez a kérdés is megfogalmazódott bennem, szokatlan volt a számomra.
Beszélgettünk még kicsit, azután fizettem, és elindultunk a lakása felé. Séta közben belém karolt.
* * *
(Folyt. köv.)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése