– Van kedved feljönni?
Az étteremtől a lakásig vezető úton számtalan forgatókönyv lepergett a fejemben, melyek legtöbbje tartalmazta ezt a momentumot is.
– Megmutatod a lemezgyűjteményed? – kérdeztem félig kitérően, félig viccesen. – Bár azt inkább nekem kellene – tettem hozzá.
– Nem – mondta mosolyogva. – Gondoltam, megihatnánk egy italt, és közben beszélgethetnénk még.
– Végül is még elég fiatal az idő, és volna kedvem egy italhoz, no meg főleg a beszélgetéshez – feleltem, és ő már nyitotta is a kaput.
A lépcsőházban elég szegényes volt a világítás, egymást kézen fogva lépdeltünk felfelé. A félhomály láthatólag csak engem zavart, ő szemmel láthatóan semmitől sem zavartatva, otthonosan mozgott a számára ismerős közegben. Az egyik lépcsőfordulóban megálltam. Ő már fellépett a következő lépcsőfokra, így egy magasságba került a fejünk. Néztem az angyali arcát, és nagyon szerettem volna valamit kiolvasni a szeméből, de erre esélyem sem volt.
– Igen? – kérdezte halkan, a szemöldökét felvonva.
– Szeretnélek megcsókolni – feleltem.
– Valóban? – kérdezte. – Hát nem is tudom... – hagyta félbe a mondatot, miközben hamiskás mosoly bujkált a szája sarkában.
Nem válaszoltam. Némán álltunk a lépcsőn néhány másodpercig, aztán halkan annyit mondott:
– Én is szeretném, ha megcsókolnál.
A derekát átölelve magamhoz húztam, és megcsókoltam. Először csak az ajkaink ölelgették egymás, de hamarosan a nyelvek is szerepet kaptak a játékban. A csók eltartott pár percig, s mire végeztünk, a lépcsőházi világítás lekapcsolódott.
– Hol a kapcsoló? – kérdeztem, miután szétváltunk.
– Hagyd csak, úgyis mindjárt fent vagyunk.
Megfogta a kezem, és határozott léptekkel vezetett tovább fel az bejárati ajtóig.
A lakásba lépve ismét magamhoz húztam, és ismét eltelt néhány perc, mire elszakadtunk egymástól.
Levetettünk a cipőinket, majd kézen fogva bevezetett a nappaliba. A szoba nem volt teljesen sötét, mert az utcáról a hatalmas ablakokon át bőven jutott az utcai világításból. Mindezek mellé felkapcsolt még egy hangulatvilágítást, így elegendő fény árasztotta el a szobát, hogy kicsit körbenézzek. Közben hellyel kínált, és megkérdezte, mit innék. Pillanatnyi gondolkodás után a kedvenc sörömet kértem, rögtön alternatív megoldáson is gondolkodva, nem igazán számítva arra, hogy pont lesz ilyen behűtve, ám legnagyobb meglepetésemre hamarosan a jellegzetes üveg ott gyöngyözött az ujjaim között. Szóvá is tettem meglepetésemet.
– Nemrég volt itt nálam egy kis baráti összejövetel, abból maradt. Többnyire ezt a fajtát szoktam venni, mert ha ritkán iszom egy-egy üveggel, akkor ilyet szoktam.
Még egy közös pont. Egyre csak sokasodnak.
– Megengeded, hogy körülnézzek kicsit a lakásban? – kérdeztem, kockáztatva, hogy így elsőre kicsit túl tolakodó vagyok, és ezzel kicsit rontok az eddig amúgy nagyon jól alakuló estén.
– Persze – mondta. – De nem bánod, hogy ha én leülök, és majd innen a kanapéról kalauzollak?
– Dehogy – feleltem, és elindultam a rövid túrára.
Kíváncsi voltam, lakása mennyire tükrözi a nem épp átlagos életvitelét. Kissé eklektikus, ámde összességében nagyon hangulatos kis lakást mondhatott magáénak.
A nappali a konyha és az étkező egyetlen tágas térben volt összegyúrva. A konyha rendezett volt, de nem is számítottam tőle másra. A konyhát a szobától nem választotta el pult, ahogy az általában lenni szokott, viszont a konyha három fala végig be volt építve pulttal, és szekrényekkel. Minden konyhai berendezés, ami csak lehetséges, be volt építve a pultba és a szekrényekbe.
A nappali is lazán volt berendezve, nem volt mindenféle bútorokkal telezsúfolva. Kanapé az egyik oldalon, vele szemben alacsony szekrénysor, a végén egy könyvespolc. A konyha melletti sarokban volt berendezve az étkező, egy asztal négy székkel. A szoba átellenes szegletében – sarokházról lévén szó – egy háromnegyed köríves kiszögellésben volt berendezve egy kis dolgozósarok. Elképzeltem, hogy napközben ott tevékenykedik egyedül.
Miután nem volt az ellen sem ellenvetése, benéztem a hálószobába is. Az egyik falon a nappalihoz hasonlóan nagy ablak terebélyesedett, a szemben lévő falat teljes egészében egy gardróbszekrény foglalta el. A kettő között egy hatalmas franciaágy töltötte ki a tér nagy részét.
Végül futólag benéztem a fürdőszobába is. Aztán végül leültem mellé a kanapéra, és belekortyoltam a sörömbe.
* * *
(Folyt. köv.)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése